TryHard 4. rész

Reggel arra ébredek, hogy szinte az egész testemen nyomást érzek, mintha egy ólomtakaró alatt pihennék, mégis túl fáradt vagyok, ahhoz, hogy kinyissam szemeimet. Meg is próbáltam visszaaludni, ám, ahogy elmerültem álomtenger lágy vizében, valaki durván az arcomba tenyerelt! De az még hagyján, mert utána egy gyomorszájon térdelést követve az 'ólomtakaróm' feléledt!

- Áhhhh! - nyögtem fel fájdalmasan, s magzatpózba kuporodva kaptam a hasamhoz.
- Taehyung! Te barom, állat! - szitkozódott a takaróm, ami kicsit elbizonytalanított abban, hogy tudjam kivel is van dolgom.
- Ki az? - kérdeztem rá és lassan elkezdtem pislogni, hogy hozzászokjak a hirtelen fényhez.
- Donald kacsa baszki, szerinted ki?! - reflektált dühösen, mire sikerült végre felpillantanom. Jimin a tágas nappali közepén járkált fel-alá, látszólag teljesen céltalanul, s magában szitkozódott tovább.
- Jimin! Mi a baj? - kérdeztem automatikusan és ülésbe tornázva magam megtörölgettem csipás szemeimet, majd felmértem a terepet. Hmm...úgy tűnik, a házamban éjszakáztunk, de, hogy, miért a kanapé mellett a földön fekszek és nem magán az ülőgarnitúrán azt nem tudom...talán leestem?
- Szerinted hány óra van Taehyung? - nézett számonkérő szemekkel, mire a digitális órára pillantottam.
- Hajnal. Még csak 9:10 - segítettem neki, a számok leolvasásában, ami nem értettem, miért volt kérdés.
- Csak?! Tudod te milyen nap van ma?-lepődött meg az előbbi válaszomra.
- Nem...
- Na látod, itt kezdődnek a bajok - bólogatott magának és eskü egy pillanatra azt hittem, hogy most az anyámmal álok szemben. 
- Kedd van.
- Kedd? Komolyan? - nevettem fel, de akkor már nekem is leesett, hogy ez az igazság. 
- Akkor mennünk kéne suliba, nem? - álltam föl teljesen higgadtan és elsétáltam egy apró helyiséghez - amit anno talán spájznak használtak, de én beszórtam oda pár holmit helyette -, és kivettem két felsőt és két nadrágot.
- Nesze! - dobtam Jiminhez, a neki szánt, viszonylag tiszta ruhát. Egy Avenged Sevenfold felsőt, egy kissé szakadt szürke nadrággal.

- Minek? - vette fel őket a földről.

- Csak nem akarsz ugyanabba suliba menni, mint tegnap - nevettem fel lágyan, majd nekiálltam átvedleni magam.

- Amiket adtam, úgyis remekül fognak állni ra... - némultam el, ahogy újra megpillantottam. Hirtelen úgy éreztem, mintha egészen eddig olyan feszült tekintettel figyelt volna, mint most. Még kezeit is ökölbe szorította, úgy mért végig.

- Mi az? - kérdeztem kissé ijedten, kezeimbe a pólómmal.

- Az a folt - szuggerált egy bizonyos pontot a hasfalamon, ahol egy szép kis seb virított. - Azt a bátyám tette... - mondta kifürkészhetetlen arccal.

- Ehh, nyugi ez nem ő volt - próbáltam oldani a hirtelen keletkezett feszültséget egy lágy mosollyal - A haverjai....- nevettem majd fel.

Ekkor felnézett rám és tekintetében olyan mély elkeseredettség tükröződött, amit nem tudtam mire vélni. Lassú léptekkel közelebb jött hozzám, majd előttem pár centire megállt. Lenézett a lila foltra és egyik kezét felemelve leheletnyi finoman hozzáérintette a lila bőrfelülethez, amibe beleborzongtam. Testemen végigfutott a libabőr, ahogy lágyan megsimította, mintha csak ujjai valamiféle természetfeletti gyógyító erővel rendelkeznének.

- Sajnálom - súgta nekem elgondolkozva.

- Mit sajnálsz?

- Hogy nem jöttem hamarabb...-válaszolta továbbra is halkan.

- Nem tudhattad - nyugtattam kedvesen egyik kezemet a vállára helyezve - Amúgy is akkor még egyáltalán nem is ismertük egymást és most se sokkal jobban, úgyhogy igazán nem kell bűntudatot érezned.

Elmosolyodva rám nézett. De ez nem volt őszinte mosoly. Szemeiben még ott csillogott a bú. Ettől hirtelen két ellentétes érzés tört rám. Egyrészt engem is elszomorított, mivel nem akartam, hogy rosszul érezze magát miattam. Másfelől viszont - levetve kemény, érzelemmentes maszkját - arca egy olyan bársonyos fényben ragyogott, amiben egész álló nap el tudtam volna gyönyörködni. És talán valóban túl sokat időzhettem el ennek tanulmányozásával, mert akkor megköszörülte a torkát és téve pár lépést hátra nekiállt átöltözni.

- Siess és hozd a táskád, suliba kell menni...

- Aha...- bólogattam, akár egy előre beprogramozott baba és furcsa érzésekkel a gyomromban indultam a kanapén heverő hátizsákhoz.

***

- Kim Taehyung! Rajtad már meg sem lepődünk, ha lógsz az iskolából, na de te Jimin! Mégis mi történt? Megfenyegetett? - kérdezte a tanárnő hitetlenkedve, amikor több órás késéssel beestünk az ajtón.

- Nem - reflektált értetlen fejet vágva Jimin, hisz eleve nem érette az idióta kérdést.

- Valójában, ő fenyegetett meg engem! - kaptam az alkalmon és a többiek legnagyobb örömére, vagyis az óra rovására vágtam bele a történetbe - Én magam reggel 6:20-kor annak a rendjén fölkeltem, reggeliztem és felöltöztem, ám amikor már a bakancsomat húztam, Jimin felhívott és azt mondta, hogy hát minek készülök suliba, mikor szombat van! Én buta, meg elhittem neki! Most mondja meg....de aztán, pár órával később elgondolkoztam, hogy....

- Ha most azonnal nem hagyod abba, megint mehetsz az igazgatóhoz - szakított félbe a tanárnő, mire megszeppenten elhallgattam. Ez már nem vicc. Semmi kedvem visszamenni hozzá, hogy aztán elmesélhessem neki, mi lett a nagy angol 'korrepetálásból'.

Jimin csak szem forgatva elindult és leült egy hátsó padba. Ahogy én körbenéztem megpillantottam Kookiet, aki felettébb furcsa ábrázattal mért végig, szal azt hiszem, tartozom neki egy magyarázattal.

- Hey Kook- ültem le mellé az üres helyre.

- Ez mégis mi volt? - kérdezte, talán az előbbi jelenetre utalva.

- Elaludtunk - súgtam vissza. - Jiminnel még maradtunk iszogatni egy kicsit, de nem tudom mennyi volt az a kicsi, mert a második sör után már nem emlékszem semmire.

- Idióta vagy hyung - reagált lekezelően, amiért amúgy adtam volna neki egy tockost, de a reggeli rohanás miatt, olyan fáradtság tört rám, hogy inkább hagytam magam sodródni az árral és fejemet a padra hajtottam...

"- Tudod, te fura vagy... de pont azért kedvellek.

- Nem is vagyok fukar *hukk*

- Csak részeg - nevetett fel lágyan, s arca két oldalán apró gödröcskék keletkeztek.

- Jól áll neked a nevetés.

- Igen? - vonta fel szemöldökét.

- Igen. Többször kéne mosolyognod..."

- Taehyung! Taehyung! Hahóó! - hasított hirtelen végig fülemben valaki éles hangja.

- Úgy hívnak - nyöszörögtem.

- Vége az órának - folytatta Jungkook.

- Minek ébreszted fel emiatt az ember fiát, ha? - emeltem fel a padról a fejemet és (valószínűleg) kocos hajjal szuggeráltam mérgesen.

Ám amikor Kook mögött, Jimint pillantottam meg a padoknál, pár lánnyal beszélgetni, már meg sem hallottam a fiatalabb magyarázatát. Furcsa érzés volt, hisz tudtam, hogy ez lesz. Első pillanattól kezdve, megmondtam, hogy ezért a testért bomlani fog a sok ribanc, de most, hogy a két szememmel látom, eléggé felkavar. Ne másszanak hát így rá az isten szerelmére! Szegényt lélegezni se hagyják! Ki kéne onnan mentenem...hisz a haverjaként ez a kötelességem, nem? Dehogynem! Fölpattantam és odafurakodtam Jimin mellé:

- Haver! Tudnál segíteni a matekháziban? - néztem rá kiskutyaszemekkel.

- Nem is lesz ma matek, Taehyung - szólt közbe egy lány, azok közül, akik körbeálltak minket.

- Pofa be - hallgattattam el a kis mitugrászt és továbbra is Jimin felé küldtem kérlelő pillantásaimat.

- Rendben - vonta meg a vállát nemtörődően.

- Gyere! - ragadtam meg és elvonszoltam egy padhoz, ahova leültettem, majd gyorsan kerülve egyet én is helyet foglaltam. Rám nézett és egy apró mosoly kíséretében hirtelen elkezdett közeledni felém, amitől elfogott a pánik. Mégis mit akar ez?! Rémült arccal dőltem hátra de ő csak hajolt előre, míg kezével előrenyúlt és váratlanul megborzolta a hajam.

- Teljesen elfeküdted - magyarázta meg tettét, gondoskodó hangsúllyal.

- Ohh - préseltem ki magamból ezt az apró kis szót. Nem értettem miért kaptam akkora frászt a közelségétől, de betudtam enyhe másnapos hangulatomnak, amitől kicsit összezavarodtam. Ismét elhelyezkedett a saját "térfelén" és várakozva nézett rám.

- Láttátok ezt csajok? - kérdezte egy lány a barátnőit, hangosabban, mint kellett volna.

- TaeTae le akarja nyúlni Jimint! - háborodott fel az egyikük.

- Lehet, de olyan cukik együtt! - súgta egy másik, SZINTÉN hangosabban a kelleténél, majd mindnek ijesztően felcsillant a szeme, a gondolattól.

Fejemet zavarodottan fordítottam a mellettem ülőre, de, ahogy észrevettem ő csak jót mulatott az elhangzottakon.

- Héjj te ott! Mi is a neved, ne felejtsd el, hogy tavaly én vettem el a szüzességed, szal most azonnal fejezzétek be a nyáladzást! - hordtam le őket, kíméletlenül felfedve az egyikük titkát.

- Te barom! - fújtatott az érintett csaj, mire a többiek bosszús pillantásokkal illetve elkísérték megvigasztalni a lelkileg földbe tiportat. Akkor is megérdemelte. Belőlem senki se űzzön gúnyt!

***

- Mit ünneplünk? - kérdezte suttogva Jimin, mikor utolsó óra helyett az osztályoknak, az aulába kellett gyülekezniük.

- Semmit. Az igazgató csak feltűnési viszketettségben szenved és mániája a legapróbb dolgokat is közönség előtt közölni - vontam meg a vállaimat. Igen, a nagybácsim elég fura szerzet.

- Oh...

- Figyelem! - csitított, minket a bácsikám. - Nagyszerű híreim vannak! Mint ti is tudjátok az intézményünk az utóbbi hónapokban sok támogatást nyert...

- Psz! - fogott meg hirtelen valaki hátulról és fejét a vállamra helyezte, hogy minél közelebb férkőzhessen hallószervemhez. - A lehető legfeltűnésmentesebben kezdj el hátrálni és gyere velem.

Először nem mozdultam. Azon gondolkodtam, hogy Joon lehet-e az, de hamarosan újra megszólalt.

- Akkor Jiminnel menjek el? - kérdezte suttogva. Felmerült bennem a lehetőség, hogy talán csak szólnom kéne Jiminnek, hiszen ezelőtt is valahogy sikerült meggyőznie a bátyját, de most más volt a helyzet. Őszintén, ennyi ember előtt semmi kedvem nem volt lejáratni magam - ha esetleg Joon erőfölénybe keveredne, vagy ne adj'isten vérezni fog -, így inkább engedelmeskedve elkezdtem hátrálni, majd mikor már biztonságos távolságba kerültem mindenkitől, SeoJoon karon ragadott és bevonszolt a férfimosdóba. Tudtam, hogy ő volt...

- Te szajha - vágott a közepébe szitkozódva.

- Mivel érdemeltem ki ezt a megnevezést? - vontam fel a szemöldökömet.

- Oh de nagy a pofája valakinek! Nehogy azt hidd drágám, hogy mert csak egyszer megmenekültél, máskor is menni fog. Felkerültél a listámra, haver - lökött neki a falnak dühében. Sejtettem is mire gondol. Van neki egy ''megfogomdugni'' listája.

Ebben a helyzetben tehát bölcsebbnek tartottam nem szólni. Hiába küzdök, erősebb nálam és némiképp már amúgy is beletörődtem a helyzetembe.

- De azért meg kell, hogy mondjam ügyes kisfiú vagy - lépett mellém a falnak nyomva. - Nem köptél senkinek, úgyhogy talán, ha továbbra is így teszel, kíméletesebb leszek - hajolt a nyakamhoz és végignyalva ráharapott. Erre a tettre, kezeim szinte automatikusan mozdultak és lökve egyet rajta lehetőséget kaptam a menekülésre... de mégse indultam el. Nem mehetek ki, úgy, hogy annyi ember van ott! Nem adom meg nekik azt a lehetőséget, hogy lássák Kim Taehyungot megfutamodni!

- Szép próbálkozás! - vigyorodott el kajánul, majd egyből rám vetette magát, ezzel a földre kényszerítve. Ajkaimra mart, s közben türelmetlenül próbálta lerángatni rólam a felsőt. De ekkor hirtelen ajtónyitódásra kaptuk fel fejünket.

- Hagyd abba!!! - rontott be, a hangjából ítélve Jimin.

- Maradj ki ebből öcsi - próbálta figyelmen kívül hagyni Joon, de Jimin nem hagyta annyiban. Testvérét félrelökve szorosan fogott magához, s testével próbált elrejteni Joon elől.

- Állj arrébb te rohadék! - forrt a dühtől Joon.

- Csak menj el hyung - válaszolta abszolút higgadt hangnemben ''védelmezőm''.

- Chh...úgy teszel, mintha tőlem védenéd pedig valójába te is csak meg akarod fektetni! - nevetett fel erőltetetten és szinte már felszakítva az ajtót nézett vissza egy pillanatra. - Igyekezz, öcsi, mert én sem fogom annyiban hagyni a szűz kis seggét - azzal csörtetve otthagyott minket. Kissé sokkos állapotba hallgattam végig a történteket és úgy éreztem, engem átvertek.

- Jimin, te ugyanolyan vagy, mint SeoJoon? - néztem a szemeibe őszinte csalódottsággal.

- Nem! Dehogyis! - tiltakozott egyből hevesen.

- Akkor mit akarsz valójában?

- S-semmit... - remegett meg a hangja.

- Nem ismerlek olyan régóta, de süt rólad, hogy hazudsz! - ráztam le magamról az eddig melegen ölelő karjait.

- Nem akarlak bántani te idióta! - kapta fel a vizet testvéréhez hasonlóan, csak sokkal több érzelemmel a hangjában.

- Akkor mi bajod?

- Semmi - állt föl mellőlem leporolva magáról a padló szennyét, majd a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen, ám én elutasítva a kedves gesztust, magam tápászkodtam föl és megigazítottam ruhámat, valamint kissé összekócolódott hajszálaimat.

- Ha valóban, így van akkor én megyek - adtam fel a faggatózást. Tudod mikor fogok hülyét csinálni magamból csak, hogy egy egyszerű kérdésre választ kapjak. Inkább hagyom magam.

- Várj! - állított meg kiáltásával.

- Mi van? - reagáltam kissé gorombán.

- Fél óra múlva mennem kell melózni. Délutáni állás. Nem jönnél el segíteni?

- A kérdésedben van a válasz - indultam el megint, hogy végre tényleg leléphessek. Komolyan azt hiszi, hogy ezek után, majd még rohanok neki segíteni? Chh...azt lesheti.

- Taehyung! - kezdett el követni. - Akkor menj haza.

- M-mi van?! - torpantam meg és egyszerűen nem akartam hinni a füleimnek. - Most az előbb te komolyan azt mondtad, amit hallottam? Parancsolsz?!

- Hidd el jobb lesz neked ott - próbált meggyőzni a lehetetlenről.

- Te két lábon járó paradoxon! - fakadtam ki. - Mégis mit képzelsz ki vagy te? A viselkedésed rohadtul összezavar! Úgy tettél az elején, mint aki a háta közepére se kíván, ugyanakkor most meg számomra érthetetlen módon betegre aggódód magad, ha arról van szó, hogy kilépek az utcára!? Ráadásul folyton sumákolsz! Ember, fura vagy! - zúdítottam rá felgyülemlett haragomat és esélyt se adva neki a válaszra, amilyen gyorsan csak tudtam elsiettem. Eredetileg a haverjaimhoz mentem volna, de ilyen lelkiállapotban ez most szóba se jöhet. Egyedül vágtam neki a városnak megnyugvást keresve.

Gondolataim annyira lefoglaltak, hogy csak pár perccel később éreztem meg az októberi hideg csípős szelét, ahogy végigszántott egész testemen. Barna gyapjú kabátomat összehúztam magamon, kezeimet pedig farmerom zsebébe bújtattam.

Az agyamnak sikerült kiszellőznie, így a dühöt felváltották a kérdések. Most, hogy belegondolok, Jimint csupán egy napja ismerem, de már most úgy viselkedünk, mint egy házsártos pár. Első pillanattól kezdve fura érzések láncoltak magukhoz, kezdve azzal, hogy mindenképp össze akartam vele barátkozni, magam sem tudom miért... csak megfogott. Tulajdonképpen nem is neheztelek Jiminre. Furcsa, hogy valaki törődik velem. Szeretem a figyelmét, még ha nincs is ínyemre a parancsolgatás. Arra is rájöttem, hogy valószínűleg a testvérétől félt ennyire de könyörgöm, nem vagyok öt éves! Majd megoldom a problémáimat magam!

Ahogy bóklásztam eléggé megéheztem, így épp kapóra jött a kisbolt, ami a szemben lévő járdán árváskodott. Így arra vettem az irányt és minden lehetséges zsebemet felkutattam apróért. Basszus már, hogy lusta vagyok dolgozni! Ebből aligha egy cukorka kijön...csalódott, leszegett fejjel csörtettem be az üzletbe és valamiféle INGYEN VAN, VIGYÉL EL! részleget után kajtattam, de ahogy máshol se, úgy itt se tartottak igényt ilyesmire.

- Be fogom perelni ezt a kócerájt! - sziszegtem durcásan.

- Miért, mit ártott neked? - nevetett fel mögülem egy felettébb ismerős hang, s mire megfordultam Jiminnel találtam szemben magam. A pénztáros pult mögött üldögélt és könyökölve vizslatott.

- Oh hát gondolhattam volna, hogy egy ilyen szar helyen, egy ilyen szar ember dolgozik - mértem végig szúrós szemekkel.

- Látom feleslegesen aggódtam. Úgy tűnik jól vagy - eresztett meg egy halovány mosolyt, s lehajtva a fejét belemerült egy magazinba, amit eddig olvasgatott. Továbbra is morcosan szuggeráltam de nem tudtam mivel vághatnék vissza. Végül csak feladtam és odasietve a pulthoz, felkaptam egy nyalókát és lecsaptam:

- Ezt kérem - kijelentésemre fejét ismét lassan felemelte és szemei köztem és a cukorka között váltakozott egy ideig.

- Hány éves vagy te? - kérdezte lesajnálóan.

- Nem találtam a csomagoláson korhatárt, szóval inkább végezhetnéd a dolgodat, ahelyett, hogy mások ízlését kritizálod - oltottam le egyből.

- Te meg kereshetnél melót és akkor talán lenne pénzed rendes ételre - morogta, s elvette azt a kis aprót, amit kikészítettem az édesség mellé.

- Nem hiszem el, hogy már megint kezded! Nem vagy az anyám, vágod? - fakadtam ki és letépve a csomagolást, ajkaim közé vettem az édességet. Láthatja is, milyen tökéletesen megvagyok én a nyalókával! Utóbbi költői kérdésemre úgy látszik nem akart válaszolni. Helyette kitágult íriszekkel fürkészte, ahogy a kerek cukorkát ide-oda lökdösöm nyelvemmel.

- Mi van? - próbáltam kemény hangon számon kérni de a tekintetén fel kellett kuncognom. Egyszerűen olyan sóvárogva nézett, mint, akinek minden vágya megszerezni azt a nyalókát. - Na most ki a gyerekes? - nevettem fel. Kijelentésemre szemeit végre sikerült elszakítania ajkaimról és egy nagyot nyelve nézett íriszeimbe. Arca visszaöltötte durva vonásait, s megvonta vállait.

- Khmkhm - köszörülte meg a torkát és szemeivel a polcsorok között keresett fogódzót. Ekkor fejem fölött felvillant a villanykörte és kitakarva az árukat, elé léptem.

- Hmm - forgattam meg ajkaim között a nyalókát. - Nagyon finom! Irigykedsz, mi? - vigyorogtam gonoszan.

- Nem éppen - fordította el a fejét ismét, de én se voltam rest. Egyből követtem.

- Pedig... hmm... epres! - hunytam le a szemeimet hümmögve, mire csak arra lettem figyelmes, hogy Jimin kikapja fogaim közül a cukorkát és áthajolva a pulton ajkaimra nyal.

- Valóban epres - suttogja pár milliméterre tőlem, majd ismét ízlelgetni kezdi párnácskáim